Minden, amit a komposztálásról tudni kell.
Egyre többet hallani a komposztálásról, és ami még biztatóbb, egyre többen komposztálnak is. De mi is az a komposztálás, miért fontos, hol és hogyan lehet elkezdeni?
A komposztálás során szerves, főképp növényi hulladékból egy tápanyaggazdag humuszos közeget képzünk. Illetve nem mi, hanem azok a mikroorganizmusok, amelyek a korhadásnak nevezett jelenség segítségével lebontják a komposztot. Profitálni viszont főleg mi fogunk a dologból.
A növényeink meghálálják majd a tápanyagdús komposztot, és keresve sem találnánk alkalmasabb anyagot arra, hogy a talajt termékennyé tegyük. Ráadásul hulladékcsökkentésre is kiváló, hiszen a konyhai zöldhulladékunkat szinte teljes egészében elnyelni.
Van néhány alapszabály, melyet be kell tartanunk. Nem helyezhetünk például állati eredetű maradékokat (kivéve a tojáshéj), beteg növényi részeket, és semmilyen nem szerves hulladékot a halmunkba.
Fontos továbbá, hogy komposztunkat nedvesen tartsuk, és bizonyos időközönként átkeverjük. Utóbbi azért lényeges, mert így jóval gyorsabban humusz válik belőle. Vannak olyan megközelítések is, melyek inkább kevesebb forgatással és több idővel operálnak, illetve nagy figyelmet szentelnek a bekerülő szerves anyag összetételének, de kezdetnek elég annyi, hogy belevágunk.
Akárhogy is számolunk, a komposztálás az egyik legjobb üzlet, amit a természettel köthetünk!
Lássuk tehát a legfontosabbakat!
Szerves hulladékból trágyát!
Azt is többnyire tudják, hogy ehhez leginkább a szervestrágya volna alkalmas, de istállótrágyát egyre nehezebb beszerezni, nem is beszélve a szállítás nehézségeiről és költségeiről. Sokan a fejükhöz kapnak és hibáztatják magukat, hogy a kertből származó szerves hulladékokból miért nem készítettek komposztot? Pedig tudva tudják, hogy a házi készítésű komposzt a legjobb, a legtermészetesebb humuszforrás, amelynek nagy előnye az, hogy pénzbe se kerül és helyben van, nem kell szállítani!
Az is közismert, hogy a komposzt humusztartalma a talaj termékenységének a forrása és ezért komoly fogadalmat tesznek arra, hogy ezentúl egy kosárnyi szervesanyagot se égetnek el, hanem minden erre alkalmas anyagból komposztot érlelnek.
Miből lehet komposzt?
Az első kérdés tehát: miből lehet komposztot előállítani? Erre alkalmas a most lehulló lomb, az évelő virágok levágott szára, a kiszedett zöldségek levele, szára, a kipréselt szőlőtörköly, a rostos tőzeg, a lombos fák fűrészpora, a lekaszált fű, a papírhulladék és még sok más szerves anyag.
Mi nem való bele?
Nem való a komposztba a műanyag hulladék, a cserépdarabok, üveg, fémek, kövek és más egyéb, el nem bomló, szervetlen anyagok. Ne rakjunk a komposztálandó anyagok közé a dió- és a vadgesztenyefák leveleit, mert ezekben egy olyan összetételű vegyület van, amely a talaj mikroszkópikus nagyságú élőlényeinek életműködését és szaporodását gátolja. A kávézacc és a kifőzött tealevél a komposztot gazdagíthatja.
Miből legyen a komposztáló?
A szerves anyagok érlelésére a kert egyik félreeső, félárnyékos helye lesz alkalmas. A komposztkazal számára nem kell gödröt ásni, mert a korhadás oxigén jelenlétében folyik le, a gödörben viszont nem jut az anyaghoz elég levegő, ezért nem korhadási, hanem rothadási folyamat következik be. Lehet ez az építmény fából is, de műanyagból is.
A KERTIHOBBI természetesen segít abban, hogy a legmegfelelőbb komposztálót szerezd be!
A KERTIHOBBI mindenképpen a műanyag komposztálókat ajánlja, hiszen kialakításukkal harmonikusan illeszkednek minden kertbe. Ezek a komposztálók teljesen zártak (anaerob), így megakadályozzák a repülő rovarok hozzáférését, és ugyanakkor lehetővé teszik, hogy a komposztált anyag megtartsa nedvességét, valamint a rágcsálók sem jutnak be a komposzt anyag közé.
A JUWEL BIO sorozatú komposztálói alapmodellek a prémium osztrák JUWEL gyártótól. A komposztálói ellenállnak az UV sugárzásnak és az időjárásnak. Anyaguk újrahasznosított műanyagból készül, vastag fallal, nagy dupla fedéllel. A BIO sorozat komposztálóit jó szellőzés és gyors komposztálási folyamat jellemzi. Már a legegyszerűbb BIO sorozat komposztálója is, mint a BIO 400-as UV-stabilizált (UV-szűrő) és nagyon tartós anyaggal rendelkezik, de választhatja az Aeroplus 6000 komposztálót, amit az Osztrák Mikrobiológiai Egyetemmel szoros együttműködésben fejlesztettek ki, több éves tesztelés alatt. Ezen komposztálók mindegyike nagy űrtartalommal rendelkezik.
A KERTIHOBBI-nál beszerezhető JUWEL BIO termékek:
JUWEL BIO 600 KOMPOSZTÁLÓ
JUWEL AEROPLUS 6000 KOMPOSZTÁLÓ
JUWEL AEROQUICK 690 KOMPOSZTÁLÓ
JUWEL AEROQUICK 890 XXL KOMPOSZTÁLÓ
JUWEL BIO 400 KOMPOSZTÁLÓ
JUWEL AEROQUICK 420 KOMPOSZTÁLÓ
A LIFETIME komposztálója is tökéletes választás lehet. Ez a forgatható komposztáló két nagy, kerek tartályt tartalmaz, amely újrahasznosított műanyagból készült. A kis szellőzőlyukak biztosítják a megfelelő szellőzést anélkül, hogy a komposztálandó anyag kihulljon. A ház ugyanakkor jól szigetel, hogy a megfelelő hőmérsékletet tartsa, amelyben a bomlás hamar végbemegy. A 380 literes tartályt egy csőváz tartja, amelyen könnyű a forgatás. A rendszeres forgatás gyorsítja a komposztálást, a legjobb, ha naponta 1-3 alkalommal megforgatja. A zárt henger távol tartja a férgeket és a rágcsálókat!
Mi legyen az érett komposzttal?
Az érett komposzt sötétbarna színű, homogén, szagtalan, könnyen kiszórható, környezetbarát anyag. Belőle négyzetméterenként 2-3 kg-ot ajánlatos kiszórni és azonnal bemunkálni a talajba. Minthogy a komposzt elsősorban a humusztartalma miatt értékes trágya, ezért a tápanyagokat műtrágya formájában juttassuk a talajba. Ősszel elsősorban a foszfát és a káli műtrágyák kiszórása időszerű, mert ezek lassan oldódó vegyületek, amelyekből a tápanyag tavaszra jut a gyökerek közelébe.
Miért vásárolj a KERTIHOBBI webshopján komposztálót?
- Nálunk olyan komposztálókat találsz, melyek ellenálnak az UV sugárzásnak és az időjárási körülményeknek!
- Nagy kapacitású komposztálók közül válogathatsz!
- Egyes termékeinket az Osztrák Mikrobiológiai Egyetemmel szoros együttműködésben fejlesztették ki, több éves tesztelés alatt.
- Komposztálóink stabil felépítéssel, abszolút korrózióállóság rendelkeznek!
- Olyan prémium osztrák gyártó termékei közül választhatsz, mint a JUWEL!
Termékeinket megtalálod a következő linken:
https://www.kertihobbi.hu/kert/komposztalo
forrás:
https://balintgazda.hu/aktualis-kert/szeptember/a-komposztalas-tudnivaloi.html